Napjainkban a mérnökök újból foglalkozni kezdtek a léghajókkal. Főleg turisztikai és reklámcéllal, de kutatóknak, vagy mentési célokra is építenek léghajókat, amelyekbe integrálják a legújabb technikai vívmányokat (korszerű anyagok, modern navigáció, számítógépes vezérlés stb.).
Másrészt, a hadügyi irányítás újból érdeklődik e légi szállítási eszköz iránt. Olyan nagymúltú repülőgépgyárak, mint például a Lockheed-Martin úgynevezett hibrid léghajó tervein dolgoznak, amellyel nagytömegű szállítmányokat lehetne lassan, de olcsón nagy távolságokra eljuttatni. E projekthez a pénzt a katonai költségvetés biztosítja. Az amerikai hadügyminisztérium Fejlesztési Ügynöksége, a DARPA 2005-ben 2,9 millió dollárt adott az említett cégnek, és 3,2 millió dollárt az Aeros Aeronautical Systems Corp.-nak egy nagymagasságú hibrid léghajó, a Walrus („rozmár”) kódnéven futó munka első fejlesztési fázisára. A hibrid léghajó nehezebb a levegőnél, ezért függőleges meghajtást és gázelőállítást is használ a repüléshez. A hadsereg kívánalmai: 500 tonna felszerelés vagy legénység szállítása 22 000 km távolságra 7 nap alatt (ez a Föld túlsó oldala, gyakorlatilag a legnagyobb távolság két földi pont között), valamint fontos feltétel az előkészítetlen terepen való fel- és leszállás képessége. Összehasonlításul: az amerikai hadsereg legelterjedtebb légi teherszállítója, a C-130 Hercules mindössze 22 tonnát képes továbbítani, a világon jelenleg a legnagyobb teherszállító, az ukrán Antonov An-225 pedig 275 tonnát. A program pénzügyi támogatását azonban 2006-ban törölték

forrásom: www.wikipedia.hu